2012. július 29., vasárnap

Gondolatok az új nemzetiségi törvényről

Az Országgyűlés 2011-ben elfogadta Magyarország negyedik nemzetiségi törvényét. A jogszabály sok tekintetben új korszakot nyit, sok tekintetben azonban csak rendszerezi a korábbi szabályozást. Nagy várakozás előzte meg az elfogadását, hiszen a nemzetiségek képviselőinek részvételével a korábbi kormányzati ciklusokra nyúlik vissza e törvény előkészítése. Tartalmához azonban egyszerre lehet elismerő és kritikus észrevételeket tenni. A tanulmány a törvényt a korábbi nemzetiségi jogszabályok történeti aspektusából is vizsgálja, valamint kitér az Alaptörvényben megjelenő alkotmányos rendelkezésekre is. Felvázolja a törvény legfontosabb rendelkezéseit és igyekszik a felmerülő problémás részekre rávilágítani. E tekintetben - többek között - feldolgozza az Alapvető jogok biztosának 2012. áprilisi alkotmánybírósági indítványát is.
A műhelytanulmány letölthető innen.

Nyári Egyetem

Kutatóműhelyünk zászlói alatt tartott előadást Gerencsér Balázs a Kisebbségi Jogvédő Intézet "Kisebbségvédelem Európában" című nyári egyetemén. Részletek és élménybeszámoló egy hallgató szemével itt: http://www.kji.hu/content/nyari-egyetem

2012. július 20., péntek

Kiskassai templom - meghívó

Partnerünktől, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körétől kaptuk az alábbi meghívót:



2012. július 5., csütörtök

Külső kapcsolataink, partnereink

A kutató műhely elérhetősége

A kutatóműhely a PPKE-JÁK Közigazgatási Jogi Tanszéke keretein belül működik.
Cím: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 26-30.
Blog: http://flachbarth.blogspot.hu/
Email: gerencser.balazs[@]jak.ppke.hu

A kutató műhely külső kapcsolatai, partnerei:

Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Kisebbségi Jogvédő Intézet
Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre
Saxlehner Alapítvány
Rákóczi Szövetség

Korábbi (már megszűnt, vagy átalakult) partnerek: 
Nemzeti és etnikai kisebbségek hivatala (NEKH)